Az új év első napjai gyakran az újévi fogadalmakról szólnak – s ha a magánéletünk mellett a karrierünkkel kapcsolatban is meg akarunk honosítani egy-két új szokást, érdemes rögtön az e-mailezéssel kezdenünk.
Múlt héten tették közzé a Fistful of Talent-en a világ legjobb elutasító levelét – amit egy pályázó írt, miután elutasították a pályázatát. Elég különösen hangzik a dolog, de azonnal világos lesz, ha tovább olvas!
Vannak, akik számára az ingázás mindennapos stresszforrás – korán fel kell kelni, aztán megállókban vagy dugókban várakozni, és ott a folyamatos idegeskedés amiatt, hogy beérnek-e időben a munkahelyünkre.
Mások felismerik az ingázással töltött időben rejlő lehetőségeket. Sok autós ilyenkor üzleti hívásokat bonyolít, a tömegközlekedéssel utazók pedig dolgoznak a laptopjukon. Az alábbiakban mi olyan tippeket adunk, amik súrolják a munka és a rekreáció határait – reggel segítenek ráhangolódni az előttünk álló munkanapra, délután pedig lelassítanak az otthoni műszak tempójára.
Meséljen magáról! – ez az a mondat, ami szinte minden állásinterjún elhangzik, és amitől a legtöbb pályázó mégis zavarba jön; hogyan foglalja össze néhány percben a szakmai karrierjét és emelje ki a legelőnyösebb tulajdonságait, hogy abból az interjúztató is úgy érezze, őt keresi?!
Három tippet adunk, ami segíthet felkészülni erre az egyszerűnek tűnő, de nagyon is fontos kérdésre!
Milyen életkorban elfogadottak az éles kanyarok a karrierben, és hányadik születésnaphoz köthető az a fordulópont, amikor már negatívan ítéli meg a munkaerőpiac a jelentős váltásokat?
Múlt héten az amerikai HR szakértő, Tim Sackett, vitaindító cikket jelentetett meg a blogján. Arról írt, hogy ha valaki komoly váltást tervez a karrierjében, azt mielőbb tegye meg, nagyjából 30-35 éves korában, mert később már furán fognak rá nézni a HR-esek – az ő személyes tapasztalata alapján.
Néhány évvel ezelőtt készült egy kutatás a magyar karrierváltókról, 51 fő összesen 124 karrierváltását vizsgálták. A vizsgálat idején átlagosan 45 éves válaszadók, átlagosan kb. 3-szor váltottak – s a váltás alatt olyan jelentős karriermódosításokat értünk, amikor szektor, szakmai terület, vagy munkaerőpiaci státusz változás történt, netán a munka- és magánéleti arányok/ szerepek rendeződtek át (tehát korábban karrierfókuszú egyedülálló családot alapított, vagy főkereső családtag visszaült az iskolapadba).
A „networking” sokak számára szinte szitokszó. Pedig a szakmai kapcsolatok építése nem egyenlő azzal, hogy kínosan mosolygunk és jópofizunk egy vadidegenekkel teli teremben. Amiért érdemes kilépnünk a komfortzónánkból és új emberekkel megismerkednünk, az az, hogy támogatókat találjunk céljaink eléréséhez. Mondják, hogy az Amerikai Egyesül Államok elnöke is legfeljebb öt ismerősnyire van tőlünk (mivel a marketing tanárom tanított egyszer valakit, aki aztán az amerikai konzulátuson helyezkedett el, s ott az egyik kollégája kifejezetten jó viszonyban volt az alelnökkel, ezért az elméletet én is igazolom – a szerk). Vagyis minél több ismerősünk van, annál nagyobb az esélye, hogy egy-egy tervünkhöz találunk majd közöttük tettestársakat – vagy valamelyikük ajánlhat valakit, akivel érdemes megismerkednünk.
De mit tegyünk akkor, ha nem szívesen veszünk részt üzleti reggeliken, vagy nem szeretnénk belépni professzionális kapcsolatépítő klubokba?