Pótszabadság az édesapáknak is!

Írta:

Számos alkalommal foglalkozott már az Európai Unió is a család és a munka összeegyeztethetőségének problémájával. A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy ez a körülmény alapvetően befolyásolja a gyermekvállalási kedvet, legyen szó nőről vagy férfiról, aztán édesanyáról és édesapáról egyaránt.

A gamificationről

Írta:

Új trendek a kiválasztásban

Ahogyan a társadalom változik, trendek követik egymást, akár szociális, akár technológiai szinten, az nyomot hagy a munka világában is, s így a toborzás-kiválasztásban. Ha 50 évre visszatekintünk, azt látjuk, hogy az emberek többsége egyfajta szakvégzettséget szerzett, egyetlen munkahelyen dolgozott egész életében, s ehhez a munkahelyhez közel eresztett gyökeret a magánéletében is. Húsz évvel ezelőtt már egyre elterjedtebbé vált, hogy valaki több végzettséget, több diplomát is szerzett, Magyarországon is megjelentek a multinacionális vállalatok, s többé már nem rendkívüli, vagy pejoratív, ha valaki néhány évente munkahelyet vált. Az internet tömegesen elérhetővé vált, és így lehetőség nyílt a távmunkára, a részmunkaidős foglalkoztatásra, illetve globális (multi-kulti) munkacsoportok létrejöttére.

7 tipp a sikeres munkahelyi beilleszkedéshez

Írta:

Tudta, hogy kb. fél évre van szüksége egy munkavállalónak, hogy beilleszkedjen egy új munkahelyen, betanuljon, megismerkedjen a körülményekkel, munkatársakkal, feladatokkal, s végre igazán munkához lásson? A legtöbb munkaadó ezzel tökéletesen tisztában van, így nincs miért aggódnia, ha az első hónapokban még nem találja a helyét. Tippjeink segítségével gördülékenyebb lehet ez a rázós időszak!

6 tanács a kitűnő motivációs levélért

Írta:

A tapasztalatok szerint a legtöbb álláskereső kellemetlen formalitásként gondol a motivációs levélre, és nem látja meg a benne rejlő lehetőséget egyéniségének kifejezésre. Holott, az álláspályázatnak ez a „kötelező rossznak" vélt eleme megkönnyítheti a pályázó útját nemcsak az interjúig, de a megpályázott pozícióhoz is. A motivációs levél tulajdonképpen az önéletrajzban már megfogalmazott tartalom egy változata, melynek az a célja, hogy felkeltse a kiválasztást végző érdeklődését.

Tanácsaink, mire ügyeljen, ha motivációs levelet ír:

A T-HR társadalmi felelősségvállalása 2014-ben

Írta:

 

Angyalok a Mezőségen plakát

 

A T-HR Kft. 2014. évi társadalmi szerepvállalása részeként az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány „Angyalok a Mezőségen" szeretetakcióját támogatja. 

Az Erdély közepén található Mezőség városoktól távol fekvő táj, a hagyományos magyar népzenei és néptánc kultúra bölcsője, és sok hires ember szülőföldje. A fő útvonalak mindig elkerülték, kevés a munkalehetőség, így a szórványban élő lakosság jelentős része nagy szegénységben él. Kevés pénz jut téli tüzelőre, élelemre, vagy iskoláztatásra.

Az Alapítvány ezeknek az embereknek gyűjt adományokat – tartós élelmiszert, könyvet, írószert, játékot és édességet.