Légy látható – hozd ki a maximumot LinkedIn profilodból

Írta:  T-HR Kft.

T-HR Kft. a LinkedIn-rőlMi a T-HR-nél úgy látjuk, hogy sokan regisztrálnak a LinkedIn-re, az üzleti világ Facebook-jára, azonban kevesen aknázzák ki a benne rejlő lehetőségeket. Pedig egy jól kitöltött profil segíthet, hogy megtaláljanak bennünket – ha a szaktudásunkra, tapasztalatunkra, netán kapcsolati tőkénkre (referenciánkra) van szüksége valakinek. A LinkedIn-t azoknak is ajánljuk, akik szeretnének elérhetőek lenni a weben, de a Facebook-nál „komolyabb" platformot keresnek erre a célra.

A LinkedIn-t előszeretettel használják cégek HR-esei és fejvadászok is, ezért nem árt már a profilunk címsorában tisztázni, hogy keresünk-e állást, vagy dolgozunk-e valamilyen izgalmas projekten. Az "Új kihívásokat keresek" azt sugallja, hogy szívesen vesszük, ha megkeresnek ajánlatokkal, míg a „Doktorimat írom radioaktív rezisztens baktériumokból" a kutatási-érdeklődési területünket mutatja be, ami ugyancsak fontos lehet, ha a piacon éppen erre a tudásra van szüksége valamelyik cégnek.

Lehetőségünk van megadni a tartózkodási helyünket is, amit érdemes kitöltenünk, ha a szűkebb környezetünkben keresünk állást, s szabadon hagynunk, ha magas a költözési hajlandóságunk; és megadhatjuk azt az iparágat is, ahol dolgozunk.

A „Summary" résznél röviden összefoglalhatjuk szakmai profilunkat – mit csinálunk éppen (az aktuális munkahelyünktől a folyamatban lévő nyelvtanulásig), mik a terveink, mik az erősségeink. Ennél a résznél és a későbbiekben, egy-egy pozíció leírásánál is, gondolkodjunk kulcsszavakban! Amikor egy HR-es jelöltet keres egy adott pozícióra, kulcsszavakat fog megadni, ezért érdemes átgondolni, hogy milyen fontosabb készségeink-képességeink vannak. S persze, ügyeljünk a helyesírásra: ha valaki webdesignert keres, s mi véletlenül wedbesignert írtunk a profilunkban, soha nem találunk egymásra.

Ha minden rovatot kitöltöttük – címsortól a betöltött pozíciókon és elvégzett képzéseken át az önkéntes munkákig – csatlakozzunk csoportokhoz is. Ha a munkahelyünknek van saját csoportja, lépjünk be, így láthatjuk a vállalati híreket, vagy felvehetjük a kapcsolatot egy-egy munkatársunkkal. Ugyanezen célból beléphetünk olyan cégek csoportjába is, ahol szívesen dolgoznánk... S vannak tematikus csoportok is, ahol egy-egy szakterülettel kapcsolatban cserélhetünk információt – vagy találhatunk hasonló érdeklődésű szakembereket, építhetünk kapcsolatokat. A HR-esek szívesen monitorozzák az ilyen csoportokat, ha aktívak vagyunk, azzal felhívhatjuk magunkra az ő figyelmüket is. 

Összefoglalva: a LinkedIn remek hely, hogy láthatóak legyünk a munkaerő-piac számára, s (ki)alakítsuk szakmai én-márkánkat – akár munkaadók, akár munkavállalók vagyunk. Ugyanakkor egy nyílt adatbázisról van szó, amit a Google „átvilágít" így kereséskor a LinkedIn profilok is megjelennek találatként. Egy a fontos: minél több, releváns adatot adjunk meg magunkról, ha azt szeretnénk, hogy megtaláljanak!

A T-HR Kft. a LinkedIn-en

(Az illusztrációk forrása: Cavan Images)

Utoljára frissítve: 2015. június 09., kedd 12:05