Új év, új szokások - az irodában is

Írta:  T-HR Kft.

Az új év első napjai gyakran az újévi fogadalmakról szólnak – s ha a magánéletünk mellett a karrierünkkel kapcsolatban is meg akarunk honosítani egy-két új szokást, érdemes rögtön az e-mailezéssel kezdenünk.

e-mail T-HR blog karrier

Az e-mailekre is igaz, ami általában az egész internetről elmondható: sokkal hamarabb terjedt el, mint hogy rendesen megtanultuk volna használni. Hajlamosak vagyunk minden bejövő üzenetre azonnal válaszolni, mert úgy érezzük, azok a legsürgetőbb feladataink – pedig ez ritkán fedi a valóságot. A levelek megválaszolása viszonylag könnyű és a munkavégzés illúzióját kelti, miközben egy fontosabb feladatot halogatunk vagy folyamatosan megszakítunk emiatt.

Hasznos lehet a napirendünkben olyan időszakokat kijelölnünk, amikor delegáltan foglalkozunk az üzenetek megválaszolásával, azon kívül pedig még a figyelmeztető jelzéseket is kapcsoljuk ki. Kevés az olyan e-mail, ami ne várhatna néhány órát. Ne kezdjünk a levelezésünkkel foglalkozni akkor se, ha felszabadul néhány szabad percünk – inkább álljunk neki egy új feladatnak, egy olyannak, amivel valóban értéket teremtünk.

A poszt a The HR Capitalist cikke alapján készült.

Utoljára frissítve: 2016. január 05., kedd 12:44