Networking azoknak, akik nem szeretnek networkingelni

gatheringA „networking” sokak számára szinte szitokszó. Pedig a szakmai kapcsolatok építése nem egyenlő azzal, hogy kínosan mosolygunk és jópofizunk egy vadidegenekkel teli teremben. Amiért érdemes kilépnünk a komfortzónánkból és új emberekkel megismerkednünk, az az, hogy támogatókat találjunk céljaink eléréséhez. Mondják, hogy az Amerikai Egyesül Államok elnöke is legfeljebb öt ismerősnyire van tőlünk (mivel a marketing tanárom tanított egyszer valakit, aki aztán az amerikai konzulátuson helyezkedett el, s ott az egyik kollégája kifejezetten jó viszonyban volt az alelnökkel, ezért az elméletet én is igazolom – a szerk). Vagyis minél több ismerősünk van, annál nagyobb az esélye, hogy egy-egy tervünkhöz találunk majd közöttük tettestársakat – vagy valamelyikük ajánlhat valakit, akivel érdemes megismerkednünk.

De mit tegyünk akkor, ha nem szívesen veszünk részt üzleti reggeliken, vagy nem szeretnénk belépni professzionális kapcsolatépítő klubokba?

A bőség zavara – hogyan válasszunk több álláslehetőség közül?

Aktív álláskeresőkkel előfordulhat, hogy több helyre is beadják a pályázatukat – amire kezdetben nem érkezik visszajelzés, később viszont több cég is jelentkezik egyszerre.
Hogyan hasonlítsuk össze a különböző ajánlatokat, és ismerjük fel a nekünk leginkább megfelelőt – ehhez adunk most segítséget.

Dolgozz vidéki multinál!

Amíg picik a gyerekek, szinte mindegy, hogy hol dolgozol. De ahogy elkezdenek nőni, változnak az igények. Jó lenne kertesházba költözni, jó lenne egy csendes utcában lakni, ahol biztonságosan megtanulhatnak bicózni, vagy ahol együtt focizhatnak a többi gyerekkel. Fontos szempont lesz az is, hogy reggel könnyen el tudd őket vinni oviba vagy suliba, délután pedig időben odaérj értük - lehetőleg forgalmi dugóban töltött félórák nélkül.